Szezonnyitó hétvége Hévízen

A Hévízi szezon a Víz világnapjával veszi kezdetét 2014. március 22-én.

Bár a Hévízi-tóban télen is lehet fürdeni és a városban olyankor is sok a vendég, a tavaszi szezon nyitással pezsdül fel igazán az élet. A parkokban már madárcsicsergés, illatozó, virágzó fák, bokrok és gyógyító, friss levegő fogadja az ide látogatókat.
A gyógytó mellett színes programok, egyre több étterem, cukrászda és ajándékbolt várja a vendégeket.

A szezonnyitó hétvégén érkezik az első menetrendszerinti repülő Moszkvából a sármelléki Hévíz-Balaton Airportra, és a következő hetekben egyre több rendszeres német járat is landol majd.
A három napos szezonnyitó hétvégén St. Martin koncert, lézershow és ügyességi pincér verseny szórakoztat bennünket.
A Deák téren felállított gasztro-vásárban helyi finomságokat is kóstolhatunk.
A programokon a részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várunk Hévízre.

Ízelítő a programok közül

2014. március 21. péntek
18 óra Ladányi Mihály emlékest

2014. március 22. szombat
10. óra Pincér futó verseny
18 óra St Martin koncert-szaxofon, pánsíp és szimfonikus zene segítségével utazunk a Víz ..azúr világába
20.30 Lézershow, a Tófürdő nyári bejáratának hivatalos megnyitója

2014. március 23. vasárnap
18 óra Relax CD bemutató koncert-Hévíz az élet forrása