Tófürdő Hévíz

A Hévízi Tófürdő gyógyhatása a reumás és mozgásszervi panaszokkal küzdők számára világszerte ismert. A tó vizének egyedi összetétele és az erre épülő kúracsomagok, kezelések hosszú hónapokra garantálják a fájdalmak csökkenését, akár teljes elmúlását is.

A tófürdő egész évben várja a gyógyulni vágyókat, a víz hőmérséklete télen sem hidegebb 22 foknál, nyáron pedig 32-38 fokos.

A tófürdő területén találjuk a Festetics Fürdőházat és a Szent András Reumakórházat is.

Az 1700-as évek végén a keszthelyi Festetics család tutajokra épített fürdőházat a gyógyulni vágyóknak, majd ezt később cölöpökre épített házak váltották fel. A fürdőt az 1930-as években egy keszthelyi sörgyáros, Reischl Vencel bérelte ki.

A mai fedett fürdő épülete az 1960-as években készült el, lehetővé téve a téli gyógykezeléseket is.

A tófürdő és Hévíz város jelképe az indiai vörös tündérrózsa, melyet az 1800-as évek végén Lovassy Sándor telepített a tóba.

A rózsák között úszkálhatnak a gyógyulni vágyók, érezhetik a lábuk alatt kavargó gyökérzetet, és gyönyörködhetnek a víz felszínén úszó levelekben és a ciklámenvörös virágokban. A tavirózsa jellegzetessége, hogy éjszaka nyílik ki teljesen, a délelőtti órákban pedig összezárja szirmait.

A tavat könnyen körbe lehet úszni, a vízben több helyen vannak pihenőkorlátok, és a napozóteraszokra vagy a fürdőházba lépcsőkön juthatunk fel.

Aki nem biztos az úszástudásában, úszógumit bérelhet, és úgy lebeghet a közel 2 méter mély vizű tóban.

A tó közel 4 és fél hektáron terül el, mellette 33 hektáros véderdő található, amely a tó feletti páraréteggel különleges mikroklímát alkot.

A tó forrása egy 38 méter mély barlangban van, itt hideg és meleg karsztvizek fakadnak és keverednek össze.

Orvosi javaslat nélkül a tóban 30 percnyi fürdőzés javasolt.

A tóban fürdés csak egyike a terápiás lehetőségeknek, reumás és mozgásszervi panaszok esetén mindenképpen szakorvosi vizsgálatra van szükség, majd ezután ajánlott a javasolt kúrát-kúrákat igénybe venni.

Képek a Hévízi Tófürdőről



Kapcsolódó ajánlataink